Egymillió példánya kelt el a Want U Backnek az USA-ban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cher Lloydot nem csak a britek szeretik és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy több mint egymillió példányszámot vettek a tengerentúlon is a Want U Back című kislemezből.
hirdetés
A brit X Factorban feltűnt Cher Lloyd harmadik kislemezes dalához a Want U Backhez két videoklipet is forgattak. Az első kisfilmben közreműködik a másik X Factor-felfedezett, Astro, a másodikban viszont már nem hallhatjuk a 15 éves rappert, mivel ez kizárólag az amerikai siker érdekében készült.
Az USA-ban májusban adták ki a kislemezt és az már több, mint egymillió példányban kelt el, így a 19 éves énekesnő már a tengerentúlt is sikeresen meghódította.
„Ez annyira csodálatos, a Want U Back egymillió példányban kelt el Amerikában” – újságolta izgatottan a Music Weeknek.
A tehetségkutató egyik mentora, L.A. Reid írta alá Cher lemezszerződését az Epic Recordsnál, akit ugyancsak lenyűgözött az eredmény és még nagyobb dolgokat remél a jövőtől: „Nagyon izgatott vagyok Cher sikerének fejlődése miatt. Ez még csak a kezdet!”
Cher debütáló albuma a Sticks + Stones 2011. november 7-én jelent meg, ám idén október 2-án kiadják Amerikában is. Legutóbbi kislemezének hatalmas sikere után számítani lehet arra, hogy élete első lemeze is ugyanekkora, ha nem nagyobb eredményeket fog elérni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











