Hamarosan érkezik Leona Lewis új albuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az utóbbi időben keveset hallatott magáról a 2006-os X Factor győztese, ám korántsem pihent ez idő alatt. Szorgosan dolgozott következő lemezén, amely hamarosan a boltok polcaira kerül.
hirdetés
Leona Lewis az X Factor óta kettő albumot dobott piacra, 2007-ben és 2009-ben, ám azóta alig hallani az énekesnőről. Most viszont eljött a pillanat, mikor azt mondhatjuk, Leona valóban visszatért, hiszen októberben jelenik meg legújabb korongja, a Glassheart, amelyről a Collide című dal, Avicii közreműködésében még 2011 szeptemberében nyilvánosságra került egy videoklip keretei között.
Az album megjelenésével kapcsolatban két dátumot tartanak egyelőre számon, október 12-én Írországban, valamint október 15-én az Egyesült Királyságban vásárolhatják meg a rajongók.
Ezen kívül legújabb klipjére sem kell már sokat várnunk, hiszen javában folynak a munkálatok. Annyi már biztos, a kisfilm a Trouble című dalához készül, ami a mai tini korosztály számára is érdekesen hangzik majd, hiszen a Teen Wolf című sorozat sztárja, Colton Haynes is szerepet kapott benne.
A dalt egyébként először augusztus 21-én hallhattuk a BBC1 rádióműsora által, pár órával később pedig már elérhető volt a legnagyobb videomegosztó oldalakon is.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











