Hawaii Five-O: amit a folytatásról tudni kell
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tengerentúlon szeptembertől indul a Hawaii Five-O című sorozat harmadik évada, ezért cikkünkben összeszedjük azokat az információkat, amelyeket tudni érdemes az új epizódokról.
hirdetés
A napokban arról olvashattatok, hogy milyen érdekeségekkel tér vissza a képernyőkre a 90210, most pedig a Hawaii Five-O legújabb – szám szerint harmadik – évadának érdekességeit szedtük össze. Szerencsére a sorozatot nem kell bemutatnunk, hisz hazánkban is népes rajongótáborral rendelkezik – a Universal Channel és a TV2 is levetítette korábban az első évadot, a másodikat pedig a pro4 tűzte műsorára.
A kezdés
A harmadik évad nyitóepizódja La O Na Makuahine!, azaz Boldog Anyák Napját! címmel kerül adásba szeptember 24-én az amerikai CBS csatornán.
Epizódszám
A napokban kiderült, hogy az új szezon összesen 24 epizódból fog állni, ahogy az első is. A második évad azonban 23 epizódból, lpussz egy NCIS: Los Angelesszel közös crossoverből állt.
Nagyobb szerep Catherine-nek
Michelle Borth rajongói örülhetnek, ugyanis az új évadban a színésznő karaktere, Catherine Rollins nagyobb szerepet kap. Így azt is feltételezhetjük, hogy még komolyabbra fordul a kapcsolata Steve-vel.
Kono életben marad
A második évad azzal ért véget, hogy Kono Kalakaua megkötözve küzd az életéért a víz alatt, éppen ezért a különböző fórumokon mindenki azt találgatta, hogy a lány életben marad-e. Mivel az őt alakító Grace Park rendszeresen ott van a forgatásokon, így valószínű, hogy nem írták ki a karaktert.
Steve anyja színre lép
Annak ellenére, hogy mindenki úgy tudta, hogy Steve anyját megölték, a második évadzáróban az egykori haditengerész meglátta az édesanyját. A következő epizódokban pedig ki is derül, hogy tényleg így van, sőt, jelenléte még több kérdést vet majd fel. A karaktert Christine Lahti alakítja.
Tony Archer visszatér
A második évadban látott Tony Archer is visszatér, az őt megformáló James Caan tehát ismét együtt játszhat fiával, Scott Caannal.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











