Az éhezők viadala megelőzte Harry Pottert a könyveladásokban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Suzanne Collins könyvtrilógiájának sikerült megfosztani a trónjától J. K. Rowling szériáját az Amazon eladási listáján. Vajon a siker az e-book olvasók számlájára írható?
hirdetés
Katniss Everdeen megelőzte a nagy varázslót, Harry Pottert a könyveladási listákon – írja a The New York Times.
Sara Nelson, az Amazon könyv- és e-book szekciójának egyik igazgatója elmondta az eladási listák nyilvánosságra hozatala után, hogy amióta Az éhezők viadala debütált 2008-tól, nem csillapodott az érdeklődés körülötte, akárcsak a Harry Potter körül sem, ami egy évtizeddel ezelőtt jelent meg.
„A legérdekesebb az, hogy Az éhezők viadala csupán három könyvből áll, a Harry Potter pedig hétből. Ezt a titulust elérni négy év alatt szerintünk óriási teljesítmény, ami szerintünk nemcsak a könyvszéria népszerűségének köszönhető, hanem annak is, hogy az utóbbi években nagy érdeklődés övezte az elektronikus könyveket” – tette hozzá az igazgató.
Az éhezők viadala tehát könyv és e-book formátum összesített eladásaiból lett az Amazon webshopjának bestsellerje, ám pontos eladási példányszámokat nem tettek közzé. A Harry Pottert viszont csak idén márciusban kezdték digitális formátumban is árusítani, azt pedig nem szabad figyelmnek kívül hagyni, hogy a vásárlási és az olvasási szokások sokat változtak egy évtized alatt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













