Megszületett Tiffany Thornton kisfia
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 26 éves színésznő a mai napon hozta világra első gyermekét, aki egy makkegészséges kisfiú lett.
hirdetés
2011 novemberében mondta ki egymásnak a boldogító igent Tiffany Thornton és Chris Carney, majd februárban jelentették be a nagy hírt Twitteren, miszerint a Disney üdvöskéje élete első gyermekével várandós, majd a baba nemére és nevére sem kellett sokáig várnunk, ugyanis májusban ezt is elújságolták a boldog házasok.
A mai nap folyamán, augusztus 14-én pedig napvilágot látott Tiffany és Chris első közös kisfia, aki a KJ nevet kapta. A 26 éves színésznő a Twitteren írta, hogy nagyon jól érzi magát az érzéstelenítőtől, majd később az újdonsült apuka nem bírta sokáig magában tartani örömét, ezért ő is a mikroblogon csiripelte el a hírt, miután már két bejegyzésben is arról áradozott, alig várja már, hogy végre láthassa a kis KJ-t.
„Tiffany épp most hozta világra az első kisfiunkat, KJ-t. 2012.08.14. annyira csodálatos! ” – osztotta meg Chris.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











