Celebvillák — Jessica Alba otthona
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Új sorozatunkban a legnépszerűbb sztárok otthonait vesszük szemügyre. Elsőként a gyönyörű Jessica Alba és producer férje, Cash Warren Beverly Hill-i otthonát mutatjuk be, ahová egy nyugodtabb élet reményeként költöztek be első gyermekük, a kis Honor megszületése után New Yorkból.
hirdetés
A pár több mint 3000 m2-es otthonában úgy érezhetjük magunkat, mintha a Távol-Kelet egyik zugában élnénk, Jessicáék ugyanis Balit, az indonéz fővárost jelölték meg inspirációnak.
„Csak úgy árad az energia az egész házban – egyből beleszerettünk a férjemmel, mikor házat kerestünk” – mondja a híresen nagy környezetvédő színésznő, aki tudatosan környezetbarát anyagokat használt fel a ház felújításánál. Például bolhapiacokon nézelődött órák után, régi, antik darabok szöveteit húzatta újra, valamint környezetbarát festékkel lett kifestve a házuk.


Kari Whitman (a képen) lakberendező segítségével Jessica kiválaszotta a neki tetsző darabokat, s azok helyét együtt válaszották ki, hogy minden harmonikusan illeszkedjen egymáshoz.

A ház ékessége mégiscsak a gyönyörű udvar, s a villát körülölelő medence. Fontos megemlíteni, hogy a pár itt is a környezettudatosságra figyelt: rengeteg pálmát és bokrot ültettek, ám műfüvet alkalmaztak, ugyanis azt nem kell locsolni, ezzel áramot és vizet megspórolva.
„Olyan otthont akartunk a férjemmel megteremteni, amiben a kutyáink szabadon mászkálhatnak, s amire a gyerekeink egész életükben emlékezni fognak” – meséli a színésznő.
Hogy ne csak a környezetről és a ház belső tereiről essen szó, érdemes egy utolsó pillantást vetni Jessica gardóbjára, melyből csak egy kis rész látszik a képen. A tekintélyes cipő- és kalapgyűjtemény mind a színésznő tulajdona, aki imádja rendezgetni és újítani a dolgait.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













