Zayn Malik összeköltözik barátnőjével
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Zayn Malik összeköltözik barátnőjével, a Little Mix énekesnőjével, Perrie Edwardsszal, árulta el egy bennfentes.
hirdetés
A One Direction szépfiúja, Zayn Malik a hírek szerint szeretné a következő szintre emelni a kapcsolatát, amely esetükben azt jelentené, hogy közös fészekbe költözik barátnőjével, a tavalyi X Factor győztes lánycsapatának, a Little Mix egyik tagjával, Perrie Edwardsszal.
A páros gyakorlatilag egy ideje együtt él, ám miután a fiú visszatért az Egyesült Királyságból a One Direction amerikai koncertturnéja után, minden idejüket együtt töltik. „Zayn teljesen belehabarodott Perriebe, minden idejüket együtt töltik. Zayn ugyan vett magának egy házat London északi részén, ám még nem áll készen a beköltözésre. Perrie fog segíteni neki megszokni az új házat, így gyakorlatilag közös lesz a hely. Perrienek lesz saját szekrénye, és beleszólhat a ház dekorációjába is.” – mondta el az ismerős.
A pár egyébként nem szereti mutogatni magát, inkább kerülik a feltűnést, ami abból a szempontból érthető, hogy a One Direction-rajongók mindenre képesek, még egy hadjáratra is Perrie ellen. Apropó, a rajongóknak nem kell keseregniük, Harry és Niall még mindig szingli.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













