Beyoncé és Jay-Z a leggazdagabb hollywoodi álompár
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A csillagászati összegű fizetéseket nem rejthetik véka alá a sztárpárosok. A Forbes idén is nyilvánosságra hozta, hogy kik a legtöbbet kereső párok.
hirdetés
Az amerikai gazdasági hírlap, a Forbes nemrég nyilvánosság elé tárta megszokott éves listáját a világon a legjobban kereső VIP-párosokról. Szó, mi szó, Hollywood hemzseg az ilyenektől.
Anyagi gondjai biztosan nincsenek a 30 éves Beyoncé-nek és a 42 éves Jay-Z-nek, ugyanis a zenei sikerpáros csak 2011 és 2012 májusa között nem kevesebb, mint 78 millió dollárt, vagyis csaknem 2 milliárd magyar forintot zsebelt be. Érdekes, hogy a párosból Beyoncének nagyobb része származik a sikerből, ugyanis az album eladásokkal, a szponzori szerződésből és a House of Dereon divatcégből 40 millió dollár nyeresége származik összesen.
A legjobban kereső párok ezürtérmese Giselle Bünchen és Tom Brady lettek. Az utóbbi évben keresett röpke 72 millió dollár csupán a második helyre volt elég. A bronzérmesek ebben a mezőnyben a 38 éves divattervező, Viktoria Beckham és párja, a 37 esztendős futballista, David Beckham, akik csupán 52 millió dollárt kapartak össze az elmúlt 12 hónapban.
A dobogóról lecsúszott páros Angelina Jolie és Brad Pitt, akik 45 millió dollárt tudhatnak magukénak egyetlen év alatt. Az ötödikek 40 millióval Will Smith és neje, Jada Pinkett Smith.
Egy sikerpáros sajnos egy az egyben lemaradt a 2012-es listáról, akik az ötödik helyen futottak volna be, hiszen a nemrég ért véget Robert Pattinson és Kristen Stewart kapcsolata.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













