Kozák Danuta megszerezte a hetedik magyar aranyat!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ismét örülhetünk, újabb arannyal lettünk gazdagabbak a londoni Olimpián: ezúttal Kozák Danuta ért be a célba elsőként 500 méteres kajak egyesben.
hirdetés
Ismét szép napra ébredhettünk, hiszen előbb a férfi kajak négyes (Kammerer Zoli, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, és Pauman Dániel) nyert ezüstérmet 1000 méteren, majd a női kajak egyesben Kozák Danuta győzedelmeskedett.
A férfi kajak négyes rajtja nem sikerült túl jól, hiszen pont a magyar hajó rontotta el a rajtot, kicsit hamarabb indultak el, ezért elrendeltek egy második startot is. Ezt már az Ausztrálok kapták el jól, végig vezettek, a magyar fiúk a második helyre tudtak feljönni, ami szintén szép teljesítmény, tekintve hogy nem olyan régóta versenyez együtt a négyes.
Nem sokkal később Kozák Danuta ült hajóba, aki a rajtot is jól kapta el, majd pedig 250 métertől megindult, a vezető pozíciót is sikerül elérnie, végül megnyerte a női kajak 500 méteres versenyt, ezzel pedig olimpiai bajnok lett.
Kovács Kati és Janics Natasa kajak kettesben 500 méteren szintén ezüstöt szereztek, nekik nem sikerült a címvédés.
Gratulálunk sportolóinknak!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











