Férjhez ment Natalie Portman
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összeházasodott Natalie Portman és koreográfus kedvese, Benjamin Millepied.
hirdetés
Nem is lehetne nagyobb az Oscar-díjas színésznő, Natalie Portman öröme, hiszen az információk szerint tegnapelőtt este, nyolc óra környékén a kaliforniai Big Sur mellett egy privát házban kimondta a boldogító igent kedvesének, Benjamin Millepiednek.
A párról már korábban is szárnyra kelt az a pletyka, miszerint összekötötték az életüket, amire az idei Oscar-gála adott okot, ahol Natalie egy fényesen csillogó, jegygyűrűre igencsak hajazó ékszert hordott az ujján. Ugyan a szerelmesek akkor nem fűztek hozzá semmit a dologhoz, a gyűrű tervezője, Jamie Wolf félrevezetve a médiát azt állította, hogy a gyűrű tényleg arra a bizonyos eseméynre készült.
Az esküvőről eddig nem sok információ került napvilágra, csupán az időpont és a helyszín derült ki, valamint az is, hogy a ceremóniát – meglepő módon – teljes sötétségben tartották, ami valószínüleg Natalie környezetbarát mivoltjának tudható be.
A színésznő egyébként a Fekete hattyú című film forgatásán ismerkedett meg a koreográfusként dolgozó férfival, és egy közös kisfiuk is van, az egy éves Aleph, akit a legnagyobb szeretetben nevelnek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













