Meisa Kuroki ismét reklámarc lett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Meisa Kuroki már számtalan cég arcaként tündökölt. Most a KATE kozmetikumait reklámozza a felkelő nap országában.
hirdetés
Az ifjú színész-énekesnőnek nemcsak magánélete tökéletes, de a karrierje is felfelé száguld. 2013-ban egy saját sorozattal lepi meg Japánt. Az év elején megjelent Unlocked című albumát pedig nem lehet kirobbantani a japán slágerlisták éléről.
Ráadásul idén két márka arcává is Meisa Kurokit választották, a Lukia és a világszerte elismert és népszerű UNIQLO-t is ő reklámozza. Pár nappal ezelőtt pedig az is kiderült, hogy a japán kozmetikai cég, a KATE is vele népszerűsíti termékeit.
Természetesen a kampányfotók mellett három rövidfilm is készült Meisáról. Plusz egy színfalak mögötti videót is közzétettek. A képeken és a videókon is egyaránt látszik, hogy a reklám vagy még Mei terhessége előtt készült, vagy pár hónaposan, amikor még nem látszott, hogy új életet hord a szíve alatt.
Mrs. Akanishi a KATE úgymond „femme fatale” azaz a végzet asszonya stílust képviseli. A másik két videót itt és itt lehet megtekinteni, a színfalak mögötti videót pedig itt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











