Ashley Tisdale csatlakozott a Puma jótékonysági kampányához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színész-énekesnő egy nagyon nemes ügy érdekében harcol a Pumával karöltve, ugyanis kampányukban szeretnék támogatni a mellrák ellen harcoló nőket.
hirdetés
A Disney egykori csillaga egy igen nemes cél érdekében csatlakozott a Puma Project Pink nevű akciójához: szeretnék felhívni a figyelmet a mellrákra, valamint a kampányból befolyt összeg 100%-át a betegségben szenvedők segítésére szánják.
„Izgatott vagyok, hogy együtt dolgozhatok a Pumával a Project Pinken ebben a szezonban. A mellrák ügye elég közel áll a szívemhez és szerintem a program üzenete érdekes lehet a fiatal nők számára.” – nyilatkozta a JustJarednek.
Ashley szívesen csatlakozott az akcióhoz, aminek egyébként a nemzetközileg is használt mellrák-ellenes harcot jelképező pink szalag a jelképe Puma stílusban.

„A nagymamám miatt én is viselem a rózsaszín szalagot, mert nemrég ő is a mellrákkal küzdött. Örülök, ha valakit ösztönözni tudok a szűrővizsgálatra, mivel még mindig nagyon sok nő fél ettől.” – fejtette ki bővebben a kapmánybéli részvételének okát.
A Puma egyébként az egyre népesebb Twitter-felhasználósereget látva a közösségi portált sem hagyta ki a kampányból, hiszen minden egyes ember után, aki beleírja a #projectpink kifejezést a bejegyzésébe, a Puma egy dollárt kap.
Tehát Ashley teljes erőbedobással jótékonykodik, reméljük sok pénz gyűlik össze a rászorulók részére az akcióból.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.











