Bemutatták Nelly Furtado új kislemezét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megérkezett az énekesnő szeptemberre datált ötödik stúdióalbumáról a címadó dal is, a Spirit Indestructible. A szám a korong második kislemeze, mely a Big Hoops című szerzeményt követi.
hirdetés
A kanadai énekesnő legutóbbi stúdióalbuma 2009-ben jelent meg Mi Plan címmel. A spanyol nyelvű korongot 2012-ben a The Spirit Indestructible követi majd, mely szeptember 18-án érkezik az Egyesült Államokban.
A nagylemez első kislemezét április 17-én mutatták be, Big Hoops (Bigger the Better) címmel. A dal kicsit eltért Nelly korábbi számaitól, ezért kissé megosztotta az embereket is. A szerzemény hivatalos videoklipjét május elején mutatták be, majd egy egyszerűbb, saját készítésű kisfilm is megjelent a dalhoz júniusban.
Az énekesnő hamarosan érkező albumáról most bemutatták a második kislemezt is, mely a címadó dal lett, a Spirit Indestructible. Nelly a számot már június végén bemutatta élőben a koncertjein, de nemrég egy német rádióban volt a stúdióváltozat hivatalos premierje.
A most megjelent dal sokban különbözik az első kislemeztől, főleg a szöveg és a mondanivaló tekintetében. A pozitív üzenetű, himnusszerű számot a gyönyörű énekesnő írta, a producere, pedig Darkchild volt, aki az album nagy részén dolgozott. A Spirit Indestructible videoklipje valószínűleg még júliusban megjelenik majd.
„Ez egy óda a szellemhez, mely mindannyiunkban lakozik, és diadalmaskodik minden felett. Azok az emberek ihlették, akikkel találkoztam és a történelem azon különleges pillanatai, melyekről olvastam” – mesélte a dalról Furtado.
Az énekesnő új kislemeze, a Spirit Indestructible.
Nelly a dal akusztikus változatát is bemutatta nemrég előben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











