Miley Cyrus máris férjhez ment?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Australians in Film Awardson Liam Hemsworth váratlan kijelentésével sokkolta a rajongókat. Azt állította, hogy a nemrégiben eljegyzett kedvesével, Miley Cyrusszal már házasok.
hirdetés
A pár nem is olyan régen jelentette be, hogy eljegyezték egymást, azonban többen úgy gondolták, hogy még sokáig várnak majd az esküvővel, végül ezt Liam cáfolta meg. A díjátadón adott interjújában félreérthető megjegyzéssel sokkolta az embereket.
„Én szerencsésnek tartom magam, amiért néhány évvel ezelőtt visszahívtak a Last Song meghallgatására, ahol megismertem a mostani menyasszonyomat, együtt próbáltunk a jelenetekre, rengeteg időt töltöttünk együtt, végül beleszerettem, és most már házasok vagyunk – mondta büszkén az ifjú vőlegény, de azonnal ki is javította magát. – Még nem vagyunk házasok, de leszünk.”
Az interneten máris elindultak a találgatások, hogy a szerelmesek hamarosan összekötik az életüket, akár már a hétvégén. Az, hogy Liam elszólása véletlen volt-e, nem tudni, mindenesetre reméljük nem sietnek el semmit.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.













