Megérkezett A$AP Rocky és Lana Del Rey közös dala
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megjelent a két feltörekvő előadó közös száma, a Ridin'. A szerzemény A$AP Rocky szeptemberben érkező debütáló albumán kap majd helyet.
hirdetés
Tegnap érkezett Lana Del Rey legújabb kisfilmje, a Born to Die album ötödik kislemezéhez. A National Anthem klipje John F. Kennedy életét és dallasi meggyilkolását eleveníti fel az énekesnő és A$AP Rocky főszereplésével. Lana Jackie Kennedy szerepébe bújt, a rapper pedig magát az elnököt játszotta.
A két előadó nem most dolgozott először együtt, mivel korábban már felvettek egy közös dalt, melynek előzetesét már áprilisban meg lehetett hallgatni. A Ridin' című szerzemény most teljes változatában is megjelent végre.
A közös munka úgy tűnik jól megy a két előadónak, mivel a tegnap bemutatott videoklip eddig jó kritikákat kapott és a rapper új hiphop dalába is tökéletesen passzol a Video Games énekesnőjének hangja.
A$AP Rocky és Lana Del Rey közös száma a rapper LongLiveA$AP című debütáló albumán kap majd helyet. A korong szeptember 11-én érkezik majd meg, és már meg is jelent róla egy kislemez Goldie címmel. Azt még nem lehet tudni, hogy a Ridin’ megjelenik-e kislemezként, vagy, hogy készül-e hozzá klip.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











