Jackie Chan utoljára osztogatja a pofonokat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A egyik leghíresebb hongkongi színész a világ legrangosabb filmfesztiválján jelentette be, többé nem vállal szerepet akciófilmekben. Utolsó filmje, az év végén mozikba kerülő Chinese Zodiac lesz.
hirdetés
Az 58 éves Jackie Chan jobbára kung-fu és karate tudásáról ismerhettünk meg, amelyet filmjeiben is nagy előszeretettel használt. 1972-ben Bruce Lee főszereplésével készült Tomboló ököl című filmben kaszkadőrként lépett először a kamerák elé. Hazájában a Részeges karatemester-filmekkel vált ismertté. A negyven év filmes pályafutása alatt sosem használt kaszkadőrt, és nincs olyan csontja, ami el ne tört volna a filmforgatásokon, melyeket az alaposan, nagy odafigyeléssel megkoreografált jelenetnél szenvedett el.
A cannes-i filmfesztiválon tett kijelentése komolynak tűnik, miszerint a Karate kölyök folytatása, Csúcsformában 3. része és a decemberben bemutatásra kerülő Chinese Zodiac (Istenek fegyverzete-trilógia harmadik része) lesz az utolsó mozifilmje, mellyel búcsút int az erőszakos verekedésekkel teletűzdelt alkotásoknak.
A BBC News tudósítása szerint Chan az alábbi mondatával indikolta döntését: „A világ már túl erőszakos. Szeretek bunyózni, de gyűlölöm az erőszakot.”
És még hozzátette, nagyon szeretné, ha a közönség tudná, hogy nem csak a harcművészetekben jártas, de színészkedni is tud.
Az utóbbi több mint egyévtizedben valóban nem vállalt akció-drámákat, hanem inkább vígjáték-szerű filmeket, itt említhetünk olyan sikereket mint például Új csapás, Londoni csapás, 80 nap alatt a földkörül vagy a Karate kölyök első része (állítása szerint továbbra is ilyen karaktereket szeretne eljátszani). Bár ezek a filmek tartalmaztak bőven bonyolultan előadott verekedős jelenteket, mégis a korosodó sztár már nem vetette bele magát annyira, mint pályája kezdetén.
Sajnos mindenki felett eljár az idő, így a mindig mosolygós és állandóan izgő-mozgó Jackie Chan felett is. Lehet, a közeledő hatodik X is szerepet játszott döntésében.
Íme legúlabb filmjének trailere:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











