Már ismerkedik Demi Lovato és Niall Horan
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Niall bevallotta, hogy már elkezdtek ismerkedni Demivel, de még nem tudja, hogyan alakulnak a dolgok kettejük között.
hirdetés
Hetek óta hangos a média Demi Lovato és Niall Horan beharangozott kapcsolatától. Minden ott kezdődött, hogy Demi bevallotta, teljesen odavan Niallért, majd a fiú is elárulta, hogy mindig is a lány volt álmai nője. A rajongók biztosra vették, hogy a fiatalok nemsokára egy párt fognak alkotni, azonban a One Direction énekese meghátrált, és bevallotta, fél közeledni Demihez. Most megtört a jég: a két tinicsillag rendszeresen beszél egymással, és már az ismerkedési fázisba léptek.
Niall Ryan Seacretsnek adott interjút a napokban, ahol elárulta, megtette az első lépést, ő és Demi a Skype-on ismerkednek egymással. „Demi remek lány. Felvettem vele a kapcsolatot, Skype-randizunk, de még nem tudom, mi lesz ebből az egészből” – mondta az ír szépfiú, mikor Lovatóról kérdezték.
A rajongók teljes szívükből drukkolnak a két sztárnak, azonban sajnos itt is akadnak olyan elvakult fanatikusok, mint egykor Selena Gomez és Justin Bieber románcának hajnalán, akik Demit támadják, mert féltékenyek, hogy elhalássza előlük Niallt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.













