Sokkoló frizurára váltott Avril Lavigne
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő legutóbb még fekete frufruval hódított, most pedig félig leborotvált hajjal kapták lencsevégre.
hirdetés
A 27 éves énekesnő már 10 éve van a zeneiparban, és gyakran váltogatja frizurája színét és formáját is. Láthattuk már rövid hajjal, barnán, szőkén, feketén és vörösen is, a melírcsíkok tekintetében pedig szinte az összes többi színt is kipróbálta már.
A fekete frufru után most egy Skrillex fazonnal kapták lencsevégre Párizsban, ahol jelenleg tartózkodik. Elképzelhető, hogy a sokkoló külső az új albumának köszönhető, de lehet, hogy csak újabb hóbortról van szó. Mindenesetre meglepő ez a kinézet, és persze az új zenei hangzás is, amit az énekesnő még idén a közönség elé tár új, immáron ötödik albumával.

Avril Lavigne felnyírt hajviselete már nem számít újdonságnak a sztárok körében, nemrég például Kesha is ilyet vágatott.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











