Milo Ventimiglia a Nagyfiúk folytatásában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Milo saját maga mondta el egy interjúban, hogy Taylor Lautnerrel fog szerepelni Adam Sandler legújabb filmjében, ami 2013-ban várható.
hirdetés
Milo Ventimiglia mostanában igen elfoglalt. Napokban kerül bemutatásra a That's My Boy film, melyben ő is szerepel, ha ez nem lenne elég, akkor a TNT számára forgat egy pilot epizódot, az L.A. Noirt. Most Milo egy interjú során azt is elárulta, hogy egy újabb Adam Sandler-filmben fog szerepelni.
2013-ban fog bemutatásra kerülni a Grown Ups 2 Amerikában, s mint azt Milótól megtudhattuk, Taylor Lautnerrel (arról már beszámoltunk, hogy Taylor is a film részese lesz) fog a filmben egy testvérpárt alakítani. A forgatás már elkezdődött néhány nappal ezelőtt, viszont még előtte úgy nyilatkozott Taylorról, hogy egy igazán kedves és rendes srác.
Ventimiglia azt is elmondta, úgy érzi, hogy már ő maga is részese a Boldog Maddison Családnak, amit Adam hozott létre évekkel ezelőtt: „Én már a család tagja vagyok. Az első telefonbeszélgetésünkben azt mondta, hogy: »Hé, haver, ez olyan lesz, mint egy nyári tábor.« A nyári tábor csupa móka, és ha ez tényleg olyan lesz, akkor nagyszerűnek ígérkezik.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.











