Megjelentek Chris Colfer könyvturnéjának állomásai
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Chris Colfer első könyve július 17-én lesz majd kapható, azonban a sztár utazgat majd a könyv miatt, szerte az államokban.
hirdetés
A Glee-stáb egyik legfiatalabb tagja, Chris Colfer nemrég hagyta abba a Glee forgatását, sőt, nemrég jelent meg első saját rendezésű filmje, de ezen a nyáron jelenik meg első kötete is, The Land of Stories néven. A történet középpontjában két testvér, Alex és Conner állnak, akik elhagyják az igazi világot, miután belecsöppennek a sztorik földjébe.
Nemrég pár lap is felkerült a világhálóra a könyvből, többnyire csak képekkel. Most kiderült, Chris mely állomásokra látogat majd el, hogy promótálja a könyvet. A legfőbb helyszínek közé tartozik Kalifornia és New York, de 21-én Chicagóban, 25-én San Fransiscóban, egy nappal később Los Angelesben, és 29-én már Daytonban fogja bemutatni saját írását.
A könyv megjelenésére még várni kell júliusig, azonban az interneten előrendelhető eredeti nyelven.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











