Beégett Kristen Stewart a kritikusoknál
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ezen a hétvégén mutatják be Amerikában a Hófehér és a vadász című filmet, a kritikusok azonban máris elégedetlenkednek Kristen Stewart alakításával.
hirdetés
Péntektől játsszák az amerikai mozik a Hófehér és a vadász című filmet, és az eddig beérkezett kritikák elég vegyes fogadtatást mutatnak. A legtöbb újságíró azonban néhány kérdést illetően egyetért: a látvány fantasztikus, Charlize Theron lehengerlően játszik, Kristen Stewart szerepeltetése pedig hiba volt.
Némely jólelkű kritikus ugyan hozzáteszi, hogy az Oscar-díjas Charlize Theron árnyalt, elegáns alakításával a legjobb színésznők sem tudnák igazán felvenni a versenyt, a többség szerint Kristen Stewart még mindig Twilight-üzemmódban forgat, alakítása pedig unalmas és nehézkes. Egy cikkíró még azon is elmerengett, hogy vajon miféle rövidlátó tükör találhatja Kristen Stewartot szebbnek, mint a gonosz Ravennaként is lélegzetelállító Charlize Theront.
A Twilight sztárját már rengeteg helyről érte kritika a színészi képességeit illetően, főleg azok meglétének vonatkozásában, de úgy tűnik, a rendezőket nem érdeklik a bíráló hangok, bőven ellátják a színésznőt munkával. Idén Cannes-ban mutatták be On the Road című filmjét, amire le is csaptak a forgalmazók, novemberben pedig jön az Alkonyat: Hajnalhasadás második része.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













