Ismét Magyarországra érkezik Alexandra Stan
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A popdíva A Szépségkirálynő című műsorban és az azt követő afterpartyn lép majd fel június 9-én.
hirdetés
2012. június 9-én rendezi meg a TV2, a Frizbi Entertainment Kft. és a Magyarország Szépe Kft. a világ legrangosabb szépségversenyeinek nemzeti döntőjét. Az élő show-műsorban megválasztják Magyarország legszebb hölgyeit, a Miss World Hungary, a MIss Universe Hungary és Miss Earth Hungary 2012-t.
A Szépségkirálynő című produkció szárvendége – Magyarország piacvezető energiaital-gyártójának segítségével – a hazai és külföldi slágerlistákat vezető popsztár Alexandra Stan lesz. A tehetséges fiatal hölgy 2010-ben a Mr. Saxobeat című számával robbant be szólóénekesként nem csak a román, de a nemzetközi könnyűzenei életbe is. A dal igazi áttörést jelentett, megjelenését követően nyolc hetet töltött a Román Hot 100 listavezető helyén, illetve top 10-be került Európa szerte mindenhol, ahol kiadásra került. Hazánkban a Mahasz adatai alapján az 5. legtöbbet játszott rádiós dal lett tavaly. A kislemez az Egyesült Államokban is sikereket ért el, három hetet töltve a Billboard Hot Dance Radio Airplay Chart első helyén.
Alexandra Stan nem csak a műsorban kápráztatja majd el hangjával a közönséget, de a műsort követő zártkörű afterpartyn is fellép. A Le Bistro klubban megrendezésre kerülő partira két szerencsés rajongó is bejuthat, és személyesen is találkozhat a popdívával. Ehhez nem kell mást tennie, mint figyelni a Hell Energy hivatalos Facebook-oldalát, ahol a játékra jelentkezők között egy kétszemélyes belépőt sorsolnak ki az exkluzív partira.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











