Magukra hagyják baglyaikat a Harry Potter-rajongók
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Harry Potter bemutatása óriási keresletet generált a kedvencként tartott baglyok iránt, ám most, hogy a filmsorozat véget ért, a rajongók tömegével szabadulnak meg a madaraktól.
hirdetés
2001-ben valóságos bagolymánia vette kezdetét, amikor bemutatták a Harry Potter sorozat első darabját. A Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint főszereplésével készült filmek rajongói tömegesen vásárolták a baglyokat, mivel a főszereplő, Harry Potter is tartott egy Hedvig nevű madarat. Az állatvédők már akkor kifejezték aggodalmaikat azzal kapcsolatban, hogy a ragadozó életformát folytató baglyok nem valók házi kedvencnek, az évekig fogságban tartott állatok pedig nem lesznek képesek önmagukról gondoskodni, ha visszakerülnek eredeti élőhelyükre, az erdőbe.
Úgy tűnik, nem hiába aggódtak, a sorozat utolsó darabját ugyanis tavaly mutatták be, a rajongók pedig sorra hagyják magukra a megunt állatokat az út mellett vagy az erdők szélén. Számos angliai állatmenhely kénytelen gondoskodni arról a több száz egykori kedvencről, akiktől most gazdáik megszabadultak.
A bagolytartás körülményessége miatt egyébként sem ajánlják ezeket a madarakat házi kedvencnek, hiszen a 6 méteres röptető és a speciális táp rengetegbe kerül, ennek ellenére sokan mégis kis lakásban és szűk ketrecben tartották őket.
A regények írónője, J. K. Rowling azt javasolja a rajongóknak, hogy a baglyok kedvencként tartása helyett inkább szponzoráljanak egy segítségre szoruló vadon élő példányt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











