Esélyes a Men In Black folytatása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A hírek szerint újabb részt kaphat a trilógia, a rendező, Barry Sonnenfeld ugyanis lát esélyt a folytatásra.
hirdetés
Will Smith május 22-én az Ed Sullivan színházban járt, ahol David Lettermannél vendégeskedett. A 43 éves színész munkájáról beszélt, és a nemrég mozikba került Men in Black harmadik részét promótálta, amelyben többek közt Lady Gaga és Justin Bieber is szerepel.
A trilógia rendezője, Barry Sonnenfeld nemrég elmondta, lát esélyt a folytatásra, egy hatalmas változtatással: „Will nagyon okos, de épp ugyanennyire idegesítő, rengeteg energiával rendelkezik. Ha túlságosan is zsörtölődővé válik, azt mondom majd neki: »Elmehetsz! Lecseréllek a fiadra!« Ha továbbra is ezen az úton haladunk tovább, a negyedik rész biztosan nem készül el 2032-re, de átkozottul jó lesz!”
Sonnenfeld szerint az sem kizárt, hogyha készül negyedik rész, Will és Jaden Smith együtt dolgozhatnak majd. Nem ez lenne az első közös produkciója apának és fiának, hiszen eddig már kétszer forgattak együtt. A Men In Black – Sötét zsaruk 3. hivatalosan holnap kerül a magyarországi mozikba.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











