Lola még mindig nem akar vetkőzni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár már régen kinőtte a tornacipős korszakát, a vetkőzés még mindig távol áll a tinisztárból nővé cseperedett énekesnőtől.
hirdetés
Lola már évek óta hangoztatja, hogy nem vetkőzne férfimagazinoknak és elvei mellett még mindig határozottan kitart. Legutóbb a Velvet tette fel a kérdést a mostanában haját is felnőttesebb fazonra vágató sztárnak, aki elmondta, hogy folyamatosan felkérik a magazinok, de ő mindet elutasítja.
„Nem azért mondtam nemet, mert szégyellős lennék vagy prűd, egyszerűen nem érzem azt, hogy nekem csinálnom kéne” – magyarázta a már felnőtt, de még mindig kislányosan bájos Lola, aki az interjúban élesen bírálta a VIVA televízió tinisztárgyártó működését is.
„Amikor 8 éve a Vivához kerültem, mindössze 16 évesen, akkor még 30-40 éves énekesek és zenészek klipjei mentek. Azt problémának látom, hogy most szinte csak tinielőadók mennek, de gondolom, ők tudják főleg, hogy mit néznek a gyerekek, mire kíváncsiak” – mondta a Velvet riporterének, majd hozzátette, hogy ennek ellenére pozitív, hogy valamelyest elmozdulni látszik a csatorna egy alternatívabb irányba, hiszen a Cometen olyan előadókra is nagyobb hangsúlyt fektetnek mint a Hősök vagy a DSP.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











