Brooklyn Decker úgy érzi, nem veszik komolyan
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A fiatal színésznő úgy érzi, nem veszik elég komolyan őt és a munkáját. Megbotránkozva állt a vörös szőnyegen, a feltett kérdések hallatán.
hirdetés
Talán túl szép hozzá, hogy bárki is komolyan vegye? Meglehet, bár a hölgy rengeteget dolgozott az elmúlt hetekben és hónapokban, ugyanis két kasszasiker, a Csatahajó (bemutató 2012. május 18.) és a Várandósok (bemutató 2012. május 31.) főszereplői között munkálkodott. Valamint a Los Angeles-i Nokia Theatre kampányában is részt vett.
A bemutatóra azonban a szőkeség már magával hozta jó öreg barátját, a káromkodást. Nem csoda, hisz a hölgynek – bár nem erősíti a szőkékkel szembeni sztereotípiákat – mégis a lehető legostobább kérdéseket tették fel a vörös szőnyegen állva.
„Sokszor az a benyomásom, hogy csak egy dísztárgy vagyok a filmben. Pedig valójában pont olyan keményen dolgoztam a szerepen, mint a többi színész. Mindenki mástól a forgatás folyamatáról kérdeznek, míg nekem csak ostobaságokról kell beszélnem – panaszkodott Brooklyn. – Például, mi van ma rajtad? Mennyi idődbe telt elkészülni? Mi lenne a tökéletes időpont a kezdésre? Ez mind hülyeség! Tudnék másról is beszélni, mint a ruhákról!”

Fotó: movies.yahoo.com
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.











