Medina mindörökké — itt a Forever kisfilmje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Medina, mint már többször beszámoltunk róla, nem pihen, munkájának gyümölcse tegnap látott napvilágot, amely jelen esetben nem más, mint a Forever videoklipje.
hirdetés
A Forever, mármint az album hamarosan megjelenik, no de hogyan is jutottunk el idáig? Kalandos történet, kezdjük az elején: januárban derült ki, hogy a For altid a Velkomen til Medina „sorsára jut”, ami azt jelenti, hogy angol nyelven is kiadják. A munkálatok még télen elkezdődtek, és nem is volt titok, hogy a dalok nagy része fordításra kerül, míg helyet kapnak a korongon új szerzemények is.
Március 26-án megjelent a For altid utolsó megklipesített dala, a 12 Dage, amelyben az énekesnő egy hölggyel került közelebbi kapcsolatba. A videó ugyan nem ért el kimagasló teljesítményt, ám azt sem lehet mondani, hogy megbukott, hiszen a rajongók örömmel fogadták.
Március utolsó napján került nyilvánosságra az új album címadó dala, a Forever (For altid), amely legelőször a német és dán rajongóknak volt elérhető, és nagyrészt mind a mai napig ők juthatnak hozzá.

Az énekesnő a forgatásról közzétett egyik képe
Április 14-én az énekesnő megérkezett New York Citybe, majd a dal klipjét 15-én kezdte forgatni Jarrod Pierce modellel. A klip az énekesnő stílusa teljes mértékben, hiszen szerelmes, majd „szakítós” jelenetekből sincs hiány, illetve a szólórészek sem maradhattak el.
Április 17-én hagyta el Medina az Egyesült Államokat, Kölnbe repült, ahol az új albumát népszerűsítette, illetve koncerteket adott. Emellett regisztrált az Instagramra is, ahol az érdeklődők az OfficialMedinaMusic néven érhetik el.
Május 2-án végre nyilvánosságra került a Forever klipje, ám nem ment minden simán: mint utóbb kiderült, Dániában és Németországban volt csak elérhető a youtube-os link, de szerencsére hamar megoldották a kezdeti bonyodalmakat: a kisfilm felkerült a Vimeóra is, illetve mára már a YouTube-on is elérhető. Íme:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











