Charlize Theron meghalna Kristen Stewartért
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Charlize Theron kollégájáról, Kristen Stewartról áradozott egy interjúban.
hirdetés
Nemsokára mozikba kerül Kristen Stewart és Charlize Theron közös filmje, a Hófehér és a vadász. S míg a színészek a filmben egymás életére törnek, addig az életben annyira jó baráttokká váltak, hogy akár életüket is feláldoznák a másikért, legalábbis egyikük biztosan.
„Nagyon-nagyon imádom azt a lányt. Annyira szeretem, hogy akár egy épület tetejéről is leugranék érte – áradozott Charlize az Access Hollywoodnak, mikor Kristenről kérdezték. „Fantasztikus, tényleg fantasztikus lány. Ő az, aki igazán számít a filmben, és mindemellett csodálatos hátmasszázsra képes.”
A film stábja is csak jót tudott mondani a lányról, és bár a forgatások alatt rengeteg dolga van, mindig szakít időt arra, hogy másokkal törődjön. Az Alkonyat-filmek felvételei alatt folyton süteményeket sütött a szereplőknek és a stábnak, a Hófehér és a vadász forgatásán pedig megmasszírozta a a fáradt stábtagokat. Sőt, kollégái szerint nagyszerű színész, és öröm vele dolgozni.
„Kristen az a fajta színész, akivel szeretek együtt dolgozni, mert semmi sem tántorítja el a munkától, és tényleg bármit megtesz a jó eredmény érdekében – folytatta a lány dicsérését Charlize, aki ezzel talán arra utalhatott, hogy Stewart még lovagolni is megtanult a film kedvéért. „Óriási tehetséggel van megáldva, és tudod, én azt vallom, hogy lehetsz akármennyire tehetséges, ha nem vagy kitartó és elhivatott. De ő az, és ettől ilyen fantasztikus.”
A film június 1-jén kerül a mozikba, így a rajongóknak addig sajnos várniuk kell, hogy megcsodálhassák Kristen „fantasztikus” alakítását.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













