Már vetítik Chris Colfer új filmjét
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Glee sztárja által rendezett film premierje április 21-én zajlott le a Tribeca Filmfesztiválon.
hirdetés
Chris Colfert legtöbbünk a Glee által ismerték meg, ám most saját filmje sztárjaként tündököl.
A film a Struck by Lightning – azaz Villámcsapás – nevet viseli. A története egyszerűnek tűnhet, azonban mégis egyedi. Chris Carson Phillps szerepében tűnik fel, aki elmeséli, miként zsarolta osztálytársait a Clover High Schoolban egy folyómagazin érdekében, a későbbiekben pedig villámcsapás áldozata lesz. A film szereplői közt ott van még Christina Hendricks, Sarah Hyland és Rebel Wilson is, akiknek szintén nagyobb szerep jutott.
A filmet 2011 nyarán forgatták le, azonban megjelenésére 2012. április 21-éig kellett várni. A film premierje a Tribeca Filmfesztiválon zajlott le, ahol Chris mellett megjelent még glee-s kollegája, Amber Riley, valamint a film sztárjai közül néhányan, mint például Carter Jenkis, Allie Grant vagy Polly Bergen is tiszteletüket tették.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











