A TV2 megvenné a The Voice jogait
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Azt már tudjuk, hogy idén ősszel indul az X-Faktor harmadik szériája az RTL Klubon, de vajon lesz-e ellenfele, ha igen, akkor micsoda?
hirdetés
Az Origo értesülései szerint a TV2 erősen érdeklődik a The Voice jogai iránt, vagy talán már meg is vette, így az X-Faktor harmadik szériája mellett egy másik tehetségkutató indulhat ősszel. Ha ez így van, akkor közel tíz év után polcra kerül a Megasztár.
A The Voice Hollandiából indult világhódító útjára. Tavaly az Egyesült Államokba is megérkezett, ahol jelenleg a második évad fut. A műsor eddig 20 országban volt látható.
A tehetségkutató abban hasonlít az X-Faktorhoz és a Megasztárhoz, hogy négy zsűritag dönt a versenyzők sorsáról, azonban az egyik alapvető különbség az, hogy a mentorok nem látják az énekeseket, mindössze a hangjukat hallják. Mindez úgy működik, hogy a zsűri háttal ül annak, aki a színpadon énekel, azonban a nézők látnak mindent. Amennyiben az ítészek a csapatukba akarják a tehetséget, akkor megnyomják a gombot, ekkor a székük megfordul. Ha több zsűritag dönt így, akkor az énekesnek kell választania, hogy kivel szeretne a továbbiakban dolgozni. Utána következik a párbaj, ahol minden felkészítő párba állítja a csapattagokat, majd döntenie kell, kit szeretne megtartani és kinek kell hazamennie, így 16 ember marad az élő show-ra. A mezőny itt is feleződik: minden csapatból egy énekest a közönség, egyet a mentor juttat tovább, és már közel a finálé.
A Megasztár 6 nézettsége hétről hétre csökken, volt adás, amikor alig haladta meg az egymilliót, így logikusnak tűnik a TV2 lépése, de vajon sarokba tudja szorítani a rekorddöntögető X-Faktort?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











