Lady Gagának nem kedvez a bolygók állása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az extravagáns énekesnő minap asztrológusokat fogadott, hogy kiderítse, mekkora sikere lesz a világ körüli turnéjának, ám az eredmény korántsem volt megnyugtató.
hirdetés
Lady Gaga jelenleg a világ körüli turnéjára készül, ezért asztrológusokkal vette körül magát, hogy a csillagokból megjósolják a koncertsorozat sikerét. Ám a tanulmány eredménye nem lett túl megnyugtató, ugyanis a csillagászok szerint a Merkúr jelenleg egy olyan pályán van, ami balszerencsét jelent a tudósok szerint.
„Gaga aggódik, mivel a csillagok segítségével akarja építeni a karrierjét. Folyamatosan követi a horoszkópját – tipikus kos, aki mindig a kalandokat keresi. Ám amikor megtudta, hogy a Merkúr balszerencsét okozhat számára, egyáltalán nem volt boldog, sőt még a lelki csapatával is beszélnie kellett” – mondta egy forrás.
A Merkúr egy úgynevezett retográd-vonulás korszakában van, amikor úgy tűnik, hogy a Földhöz viszonyítva visszafelé halad, és egy évben ez a jelenség négyszer megismétlődik. Ilyenkor a jelenség miatt az emberek hajlamosabbak a késésre, feledékenységre, kommunikációs problémákra és a bosszúságra is.
A poplady aggodalma tehát érthető, főleg, hogy a vonulás körülbelül július 5-étől augusztus 8-áig fog tartani – a botrányhősnő Born This Way Ball turnéja kellős közepén, ami egyébként ebben a hónapban startol Szöulban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











