Tragédia az olasz labdarúgó-bajnokságon
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Piermario Morosini a Livorno–Pescara elleni bajnokságon a harmincegyedik percben szívrohamot kapott, összeesett. Azonnali orvosi beavatkozás történt, de a kórházban már nem tudtak rajta segíteni.
hirdetés
Az egész világ megdöbbent, amikor a 25 éves, középpályás fiatal ember a pescarai Stadio Adriaticóban rendezett meccs harmincegyedik percében hirtelen földre esett, és nem mozdult. Az orvosok azonnal a pályára siettek, orvosi segítséget nyújtva a fiatal focistának, akinek leállt a szíve. Először szívmasszással próbálták újraéleszteni, majd defibrilátorral próbálkoztak, ekkor még sikeresen.
Mikor Piermariot a mentőautóba tették, ahol már visszanyerte eszméletét. A fiatal focistát azonnal Santo Spirito kórházba szállították, azonban az út során többször is leállt a szíve, ám mindig sikeresen visszahozták. A kórházba érve, újból leállt a szíve, ekkor azonban az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A Livorno középpályás játékosa szombat délután öt órakor elhunyt.
A drámát követően a meccset lefújták 2-0-val (Livorno vezetésével). A játékosok könnyek közt, egymásra támaszkodva hagyták el a pályát. Morosini halála után, az Olasz Labdarúgó-szövetség törölte a teljes hétvégi fordulót a Serie A-ban és a Serie B-ben egyaránt.
A Bergamóban született fiatal játékos karrierjét az Atalantánál kezdte, majd 2005 és 2007 között, illetve 2009 óta az Udinese játékosa volt. A Serie A-ban jelenleg negyedik együttesben mindössze öt bajnokin lépett pályára, többnyire Serie B-ként. Így került 2012 januárjában a Livornóhoz is, ahol a szintén kölcsönben szereplő Filkor Attila csapattársa lett, és ahol szombat délután kilencedik alkalommal lépett pályára.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
Anyák napján mutatta meg.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.











