Michael Fassbender nem engedi, hogy beskatulyázzák
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 31 éves színész a neves francia magazinnak, az Obsessionnak nyilatkozott többek között arról, hogy a filmipar megpróbálja beskatulyázni, de ő mindent megtesz, hogy ez ne így legyen.
hirdetés
Michael a tegnap megjelent interjúban arról beszélt, hogy kíméletlennek találja a filmipart, amiért megpróbálja beskatulyázni a színészeket. Az ír-német sztár nem most kezdte a színészkedést, csak most ért el arra a pontra, amikor kellően híres ahhoz, hogy válogatni tudjon a projektek között. Michael azt nyilatkozta, hogy az X-Men óta dúskál a szerepajánlatokban, de sorra dobálja őket vissza, mert egyik sem neki való.
„Mindig ezt csinálom, válogatok. Szeretem azokat a projekteket, amikre nem lehet címkét tenni. Tarantino Becstelen brigantyk filmjében szerepeltem. Arra hogy kerülhetne címke? Ez nem csak egy projekt, ez A projekt, ami minden szempontból megfelelt nekem. Életem legnagyobb hibája lenne, ha engedném, hogy beskatulyázzanak. Tehát ez a módszerem, mindig elvállalok valamit, amivel meglephetem a nézőket, és amit kihívásnak találok. Nem kell semmit sem elsietni, a jó projekt megvár.”
Michael eddig is szeretett válogatni a szerepek között, és mindig az egyéni, sokoldalú karakterek alakítására koncentrált. Ehhez még mindig tartja magát, bár most már úgy gondolja, a forgatókönyvön múlik, hogy igent vagy nemet mond-e egy ajánlatra, legyen az híres film vagy csak egy egyszerű független produkció, ami mellesleg segíthet elkerülni a skatulyát.
„Ne fogadj el mindent és bármit, ami az utadba kerül, még akkor sem, ha a rendező vagy a producer híres vagy nagyszerű, mert az nem változtat egy esetlegesen rosszul megírt forgatókönyvön” – vallja Fassbender.
A színész mindenkit meglepett, mikor kiderült hogy nemsokára ismét együtt dolgozik Steve McQuennel, akivel először az Éhség című, 2008-as ír klasszikus drámát forgatta. A barátság nem múlt el, a tavalyi Steve-rendezte Shame (A szégyentelen) című filmben Michael főszerepet kapott.
A színész elárulta, hogy lelke legmélyén tudta, mi lesz, ha igent mond a filmbéli Brendon alakítására, annak viszont kimondottan örült, hogy az Egyesült Királyságból és Olaszországból többnyire pozitív visszajelzést kapott filmje, nemrégen pedig több díjat is bezsebelt ezért a szerepért az Egyesült Királyságban és több kisebb filmfesztiválon. Szerinte elérkezett az idő arra, hogy a többiek is túllépjenek a Shame-ben látható meztelenkedésen, mert a film nem csak erről szól.

Michael Fassbender a sokak által bírált Shame-ben
„Meztelenkedés, meztelenkedés! Igen, van a filmben, mert az megköveteli, de örülnék, ha inkább a mögöttes tartalmakra koncentrálnának. Azóta több ajánlatot kaptam, amikben ismét pucérra vetkőzhetnék, de nemet mondtam. Fő a forgatókönyv, és nem akarom, hogy rám is úgy emlékezzenek, mint aki állandóan mutogatja magát filmekben vagy emiatt skatulyázzanak be.”
Az egykoron pultosként dolgozó Fassbender elárulta, hogy a jövőben is sok meglepetésben lesz szerencsénk. Ridley Scott The Counselor filmje után szívesen dolgozna még Amerikában egy kicsit, de a megfelelő szerepajánlat még várat magára. Várja az X-Men-folytatást, addig pedig visszautazik hazájába, Írországba, hogy ott forgasson két ír alkotást. Tervei szerint ezeket követi egy újabb McQueen-produkció, a Twelve Years a Slave, majd egy dráma, mely a The Mountain Between Us címet kapta.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Új fotók a hírességekről.
Mintha ikrek lennének.











