Ashton Kutcher és Rihanna randizgat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ashton Kutcher nem szórakozik: Demi Moore után most képes meghódítani Rihannát is?
hirdetés
Úgy néz ki, a több éves kapcsolat véget érése csak Demi Moore-t viselte meg. Míg Demi orvosi segítségre szorult, addig Ashton alig tudta kizavarni a nőket az ágyából. Új kiszemeltje pedig nem más, mint a közkedvelt énekesnő, Rihanna.
Hétfőn éjfélkor autóba pattant Rihanna, majd egyenesen Ashtonhoz vezetett. Az énekesnő csak másnap távozott, de nem fényes nappal, hanem hajnali 4-kor. Bizonyára nem csak beszélgetett a két sztár, hiszen akkor az énekesnő nem távozott volna olyan korán.
Rihanna mostanában igazán nem tudja mit akar, hiszen exe, Chris Brown vietnámi kiszemeltjére célozgat Twitter-képeivel. Az egyik fotón egy napszemüveges rizssüti található, melyen a vetélytárs vietnámi származására célozgat, másikon pedig ő található félmeztelenül, ahol a kép alatt a szöveg nem más, mint: „Hol voltál egész életemben?”
A jelek szerint Rihanna még nem heverte ki Christ, tehát Ashtonnak küzdenie kell az énekesnő kegyeiért.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











