Március 21-én érkezik Katy Perry új klipje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az E.T. énekesnője jövő héten mutatja be a Part of Me című dal várva várt kisfilmjét. A március 21-én érkező videoklip előzetese a napokban jelent meg, és úgy tűnik, Katy egyik legnagyszabásúbb videóját láthatjuk majd.
hirdetés
Katy Perry jelenleg igen elfoglalt, mivel már új nagylemezén dolgozik, mely sokkal sötétebbnek és komolyabbnak ígérkezik az eddigieknél. Emellett március 26-án újra kiadja a nagy sikerű Teenage Dream című albumot. A bővített változaton három új dal is helyet kapott, melyek közül az első kislemez, a Part of Me első helyen debütált Amerikában, ezzel a gyönyörű énekesnő hetedik listavezető száma lett a tengerentúlon.
A sikeres dalhoz február közepén forgatták le a videoklipet, melynek felvételéről pár kép még akkor kikerült. A kisfilmet nemrég poszterekkel kezdték el népszerűsíteni, a napokban pedig felkerült Katy VEVO-csatornájára egy rövid előzetes. A bemutatóból megtudhatjuk, hogy az énekesnő rövid hajú katonaként tűnik majd fel a háborús hangulatú klipben. Az előzetes végén kiderül az is, hogy a nagyszabású kisfilm március 21-én jelenik majd meg.
A Part of Me videoklip előzetese alatt a YouTube-on hatalmas vita alakult ki, mivel Lady Gaga rajongói úgy vélik, hogy Katy Perry új kisfilmje a Mother Monster botrányos Alejandro című videójának másolata lesz csupán. A nemrég elvált énekesnő új klipje előzetesének látszólag nincs sok köze Gaga kisfilmjéhez, de a szerdán megjelenő – igen látványosnak ígérkező – háborús Part of Me videóból minden kiderül majd.
A Teenage Dream hamarosan érkező újrakiadásáról valószínűleg a Part of Me után lesz még egy kislemez, mely úgy néz ki, hogy a korábban szintén kiszivárgott szerzemény, a slágergyanús Dressin' Up lesz majd.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











