Tom Jones szerint Simon Cowell alkalmatlan zsűritag
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A BBC hamarosan elindítja a The Voice brit változatát, a műsor egyik zsűritagja, Sir Tom Jones máris a rivális tehetségkutatót, az X Factort kritizálja.
hirdetés
Sir Tom Jones kétségtelenül jól énekel, de hamarosan zsűritagként is bemutatkozik a The Voice című tehetségkutató brit változatában. A március 24-i premier kapcsán adott interjújában nem volt éppen jó véleménnyel a konkurens műsorról, az X Factorról.
„Megnéztem más tehetségkutató show-kat, és azt gondoltam, na várjunk egy percet! Hogy tud ez a személy – nem említek neveket – tanácsot adni énekeseknek, amikor maguk sosem mentek keresztül ezen?” – méltatlankodott a walesi énekes.
„Úgy gondolom, ki kell állnod arra a színpadra, végigcsinálni a meghallgatást, és el kell viselned, hogy azt mondják: nagyszerű voltál, de kösz, nem. Ezt el kell fogadnod. Ahhoz pedig, hogy képes legyél ezt megtenni, tapasztaltnak kell lenned” – tette hozzá Jones.
A 71 éves legenda nem a levegőbe beszél, hiszen saját bevallása szerint csak akkor mondott igent a BBC felkérésére, amikor meggyőződött arról, hogy a zsűri többi tagja is tapasztalt zenész. Mivel rajta kívül Jessie J., Will.I.Am., és a The Script frontembere, Danny O'Donoghue alkotja a zsűrit, nem kétséges, hogy a versenyzők igazi vájtfülű szakemberek kezeibe kerülnek.
A The Voice további érdekessége, hogy más tehetségkutató műsorokkal ellentétben a meghallgatásokon a zsűri háttal ül a versenyzőknek, így tényleg csak a hangi adottságok döntenek a továbbjutásról.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











