Rákos gyerekeknek segít a Hamupipőke-történet sztárja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekes-színész és dalszerző ezúttal jótékony célra használja fel ismertségét. Ennek kapcsán készített egy dalt, melyhez már videoklipet is forgatott. A szám a Fly címet kapta.
hirdetés
Az ASCAP (Amerikai Zeneszerzők, Írók és Kiadók Társasága) tagjaként segíti a gyermekgyógyászati rákkutatást, és ezzel kapcsolatosan készítette el a Fly című dalt, mellyel fel szeretné hívni a figyelmet erre. A szám már az iTunes-on is elérhető.
“Néhányan már egy ideje tudtatok a dalról, ezért nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz a fogadtatása” – mondta a szám kapcsán Drew, majd beszélt ennek fontosságáról is: “A Fly eladásának száz százaléka ebbe a gyermekrák-kutatásba fog menni. Johns Hopkins foglalkozik ezzel. Szeretnék mindenkit kérni, hogy támogassa és terjessze ezt!”
“Remélem tetszik nektek a dal és a videó is. Hallgassátok, és gondolkodjatok a beteg gyerekek helyzetén” – írta az énekes a honlapjára.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











