Az Éhezők viadalával együtt debütál a Hajnalhasadás 2 előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jó hír mindkét filmszéria rajongóinak: dupla adagot kapnak kedvenceikből március 23-án.
hirdetés
Az Alkonyat Facebook-oldalán hivatalosan kijelentették, hogy az utolsó film előzetese a népszerű szériából az Éhezők viadala című filmmel együtt fog megjelenni. Az előzetesnek persze lesz egy betekintője még március 20-án, ám a teljes trailer 26-án lesz fent az interneten.
A két filmstúdió az év elején egyesült, és ez lesz az első látható „eredmény” a közös munkában. Az Éhezők viadalát már régóta elkezdték reklámozni, és a hírek szerint megelőzte a rekordot döntő premier előtti jegyvásárlásokat, melyet az Alkonyat harmadik filmje, a Napfogyatkozás tartott 2010 óta. A március 23-án megjelenő filmmel együtt bemutatott Hajnalhasadás előzetesével több nézőt is várnak a Lionsgate/Summit fejesei. A legtöbb rajongó azonban aggódik amiatt, hogy így is túl sok párhuzam van a két széria közt, és valószínűleg két táborra szakadnak majd.
Ti mennyire várjátok egyiket-másikat?
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.











