Demi Lovato új terveiről beszélt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Demi Lovato az elmúlt napokban különösen nyüzsgő életét él, beleértve a zenei karrierjét is. Az énekesnő megosztotta, hogy mik a tervei az elkövetkezendő hónapokra.
hirdetés
Az MTV Stay Strong: After Show műsorában, a Disney-csillag elmondta, hogy tervez egy turnét, és hamarosan megjelenteti második klipjét az Unbroken című lemezéről, ami a Give Your Heart A Breakhez készült.
Dokumentumfilmjének premierje után, az MTV Newsnak elárult néhány dolgot a közelgő projektjeiről: „Az új videóklip, amiben alapvetően próbálom meggyőzni a srácot, hogy nem törtem össze a szívét, majd konfliktusba keveredünk, és próbálom újra visszaszerezni. Valami különlegeset fogok tenni érte a dal legvégén.”
Miközben Demi forgatta a videót, Twitteren viccelődött arról, hogy intim viszonyba keveredett a vendégszereplő sráccal, akivel épp csak azelőtt ismerkedett meg, mielőtt a kamera elkezdett forogni: „Ez elég vicces, és része a munkádnak. Meg kell próbálnod átvészelni, de először elég kínos, amikor valakivel azt kell eljátszanod, hogy egy párt alkottok, miközben nem is ismered” – mondta a lány, majd hozzátette: „Nagyon édes volt, nagyon édes és nagyon cuki.”
Unbroken-korszakának aligha van vége, hiszen Demi megerősítette, hogy valamikor ebben az évben turnéra indul, hogy reklámozza az albumot: „Újra útra fogok kelni idén. Azt tervezem, hogy egy világ körüli turnét csinálok, hogy láthassam a rajongóimat.”
És úgy tűnik, amíg nem érzi magát teljesen kényelmesen a kamera előtt, a színészi karrierjét szünetelteti. „De amikor megtalálom a megfelelő szerepet, biztosan elfogom fogadni” – ígérte meg Demi.
Addig is a rajongóknak már nem kell sokat várni a színész-énekesnő Punk'd-epizódjára, aminek az új évada március 29-én fog debütálni az MTV-n. „Két barátom, Jack [Gaskarth] és Alex [Barakat] az All Time Lowból átvertek engem.” A srácok Nick Cannon segítségével hajtották végre a szivatást.
Demi dél-amerikai turnéja áprilisban veszi kezdetét, és májusban fog véget érni, reméljük, utána Európába is ellátogat.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











