Balogh Edina pornóbotrányba keveredett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Barátok Közt sztárja egy pornómagazin címlapján szerepel VV Gigivel együtt. Edina a képeket közlő kiadótól 13 millió forintos kártérítést követel.
hirdetés
A Barátok Közt sztárja az ÖKM nevű pornómagazin aktuális számának címlapján díszeleg, miközben egy-egy férfit kényeztetnek VV Gigivel együtt. A képeken ránézésre is látszik, hogy Photoshoppal készült montázsról van szó, amelyet Balogh Edina beleegyezése nélkül készítettek.
A színésznő már be is perelte a lapkiadót, akinek menedzsere nem más, mint Tomor András, akinek a nevéhez fűződik VV Vera pornófilmjének piacra dobása is.
„Nekünk úgy küldték be a képet, állítólag egy internetes oldalról származik. Én teljesen nyugodtan alszom, hiába perelt be Balogh Edina ügyvédje tizenhárommillió forintot követelve. Mi ugyanis sosem állítottuk, hogy Balogh Edina szerepel az újságban, mi egy a Barátok Közt Kingájáról készült fotómontázst mutatunk meg. Ezért vállaljuk a pert, állunk elébe. A perlevélben egyébként az szerepel, hogy Balogh Edinának orvosolhatatlan lelki törést okozott a kép. A sorozat gyártója, a Magyar Grundy UFA is küldött egy felszólítást, arról, hogy névbitorlást követtünk el, ugyanis kiírtuk, hogy Barátok közt. Nonszensz az egész” – magyarázta a Borsnak Tomor András, aki azt állítja nem a jobb eladás miatt tették címlapra ezt a képet, csak elrettentésnek szánták.
Tomor hozzátette, hogy a képen látható másik hölgy, csak nagyon hasonlít VV Gigire, a címlapon lévő képen kívül a magazin további fotóin már tisztán látszik, hogy nem ő szerepel rajta – állítja, ezzel csak megvédeni szerették volna a Való Világ 4 játékosának hírnevét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
A 30-as éveiig várt.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













