Selena Gomez melltartót villantott
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tinisztár, Selena Gomez csupán két kávéért ment be a floridai Starbucksba, de kifelé jövet elég kellemetlen helyzetbe került. Véletlenül kikandikált barna melltartója fekete pólója alól.
hirdetés
Az ex-Disney-sztár, Selena Gomez bármennyire is botránymentes életet él, néha még neki is meg kell küzdenie a véletlen botlásaival., hiszen ő sem maradhat ki azok sztárok sorából, akik a villantásaikkal kerülnek nap mint nap címlapokra.
Még 2011 nyarán kapták lencsevégre a színésznőt, aki csak pihenni szeretett volna, ám az Orlando Hotel medencéje melletti napozón megvillantotta fenekét, és majdnem mellét is. 2012. február 17-én pedig bugyiját mutatta meg a világnak, amint éppen Justin Bieberrel pihentek a malibui strandon. A minap pedig melltartóját sikerült megvillantania, amikor a floridai Starbucksból tért ki.
Úgy tűnik, Selly pólója nagyobbnak bizonyult a kelleténél, és lecsúszott melltartójáról. Az énekesnő hamar észrevette a kis balesetet, így rögtön felhúzta pólóját, viszont ezzel csak rontott a helyzeten, hiszen elég érdekes pózban igazította meg a felsőjét.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
A 30-as éveiig várt.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











