Molly Sandén tízszer erősebb lett szakítása után
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Januárban robbant a bomba, miszerint a két svéd híresség, Eric Saade és Molly Sandén négy év után szakítottak. Eddig nem voltak hajlandóak semmit sem nyilatkozni ezzel kapcsolatban, azonban a lány most megtörte a csendet.
hirdetés
Molly Sandén újabban nem unatkozik: keményen küzd, hogy 2012-ben ő képviselhesse országát az Eurovíziós Dalfesztiválon, és még a barátjával (aki egyben élettársa is volt), a szintén Eurovízióval ismertté vált Eric Saadével is szakítottak. Mollyt, saját elmondása szerint, nagyon megrázta a szakítás, hiszen majdnem öt évig voltak együtt.
„Nem vagyok egyedül, a nővéreim és a barátaim gyakran alszanak velem, és meggyőződnek róla, hogy eszem. Ennek ellenére 10 kilót fogytam, már a blogomon is vannak kérdések ezzel kapcsolatban. Nem akarom, hogy bárki is azt gondolja, hogy ez az én választásom volt, mert nem” – osztotta meg rajongóival Sandén, aki azt is elmondta, nagyon hiányzik neki Eric, de végleg kilépett azzal az életéből, hogy elköltözött, így igyekszik megbirkózni a helyzettel.
A riporternek azt is elmesélte, hogy a sajnálatos esemény ellenére pozitívan áll hozzá a dolgokhoz, és szinte kirobbanó formában van: „Még mindig nagyon boldog vagyok, jól érzem magam, és megtaláltam a biztonságos helyemet. Persze, kemény volt, de most már úgy vélem, hogy tízszer erősebb vagyok, mint korábban.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.













