Szlovákiában koncertezik a Guns N' Roses
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nyár elején érkezik meg Európába a Guns N' Roses jelenlegi felállásban. A napokban megerősítették, hogy a zenekar Szlovákiában is fellép.
hirdetés
Lassan egy hónapja tart az amerikai turné, de máris sorra szervezik le az európai koncerteket. Legutóbb a szlovák szervezők örömmel jelentették be, hogy július 13-án fellép a legendás zenekar a jelenlegi felállásban. A szervezők a környező országokból is várják a rajongókat, így olcsóbbak lesznek a jegyek, mint például az ausztriai Grazban.
A magyar rajongóknak bizakodásra akad okod, hogy a Guns N' Roses gyakorlatilag az összes környező országban fellép, így van esély egy budapesti koncertre is. Az amerikai hard rock banda utoljára 2006. május 31-én koncertezett Budapesten, de Axl Rose háromórás késése miatt kisebb botrányba fulladt. A szervezők állítása szerint a frontembernek hátfájdalmai voltak, ezért késett a fellépésről. Augusztus végén Axl Eddie Trunk rádiós műsorában elismerte, hogy még Lisszabonban meghúzta egy izmát, és az egész európai turné alatt szenvedett vele.
A mostani koncertsorozat egyik különlegessége, hogy a Gods of Metal elnevezésű rendezvényen a Guns N' Roses és az egykori ikonikus tagja, Slash mindössze egy nap eltéréssel lépnek fel. A már bejelentett turnéhelyszínek mindegyikére lehet már jegyet kapni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











