Negyedszerre is utcai tánc
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Step Up filmek óriási népszerűségnek örvendenek, hiszen fantasztikus táncmozdulatok és zenék kapnak helyet benne. Valamint a négy rész közül eddig háromban szinte ismeretleneket választottak főszereplőknek.
hirdetés
A Step up-filmekből úgy tűnik sosem elég, ugyanis a népszerű táncosfilm negyedik része nyáron érkezik a mozikba. Ahogy eddig is megszokhattuk, ez is bővelkedik csipőmozgató táncokkal, romantikával és drámával. A filmet Scott Speer rendezte és Jenny Mayer írta.
A történet egy Emily nevű lányról szól, aki abban a reményben érkezik Miamiba, hogy profi táncos lesz. Megismerkedik Seannal, aki a MOB nevet viselő tánccsapatával készül egy versenyre. Emily apja azonban bekavar a dolgokba.
A főszerepekben a Táncolj, ha tudsz! című tehetségkutató műsor döntőse, Kathryn McCormick és az ezzel a szereppel bemutatkozó Ryan Guzman látható. További szerepekben láthajuk még az Esküdt ellenségek – Los Angeles című filmsorozat sztárját, Megan Boonet. Celestina pedig már több produkcióban is megmutatta magát, igaz csak mint táncos. Rajtuk kívül szerepet kapott még a Step Up 3D-ből is ismert Stephen Boss is. Említésre méltó még Cleopatra Colman is, akit láthattunk már többek között Az Elefánt hercegnőben vagy a Rush – A hajszában.
Amikor még nem volt meg a teljes stáblista, akkor még úgy volt, hogy a Camp Rock-filmek egyik sztárja, Alyson Stoner is szerepet kap, úgy mint az első és harmadik részben, de végül mégsem így lett. Sőt arról is lehetett hallani, hogy a negyedik epizód is 3D-ben készül, mint a harmadik rész, de ez sem alakult így.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Elkelt Szabó Zsófi, férjhez ment.
Palvin Barbara az első gyermekét várja.
Újabb fotók a vörös szőnyegről.
Tovább folytatná az ügyet.
Nagy szerelmek szövődtek.
Elképesztően vékony a modell.
Elárulta az étkezési szokásait.
Ismét anya lesz Brianne Howey.
A lánya oldalán jelent meg Cannes-ban.
Anyák napján mutatta meg.











