Újabb hírek Lady Gaga első illatáról
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lady Gaga nemrég jelentkezett Twitter-fiókján, ahol többek között a 2012-ben megjelenő parfümjéről csipogott.
hirdetés
Az énekesnő már 2010-ben is beszélt arról, hogy várhatóan 2012-ben jön az első illata. Tavaly tárgyalt a Coty parfümgyártó cég elnökével, aki maximálisan Gaga mellett áll a projektben.
A minap az énekesnő egy új bejegyzést írt a Twitter-fiókjára, ahol a következőt osztotta meg: „Nézzük, mi lesz a héten. Leforgatjuk a parfümöm reklámját Steven Klein közreműködésével. Lesz hozzá egy speciális dal is... sz*r”
A Mother Monster a nem éppen odaillő szóval a Scheiße című dalára gondolhatott, mivel a szó angol jelentése a shit. Ezzel utalhat arra, hogy a Scheiße lesz az a speciális dal, amit felhasználnak, és lehetséges, hogy ez lesz a következő kislemez, mivel elég erős promó lenne a dalnak. Egyes régebbi pletykák szerint a parfüm vér- és ondóillatú lesz, viszont Gaga nemrég egy interjúban elmondta, hogy „luxusprosti illatot” szeretne.
Ezen kívül az énekesnő bejelentett néhány új turnéállomást a közelgő Born This Way Ballról is, amit az énekesnő hivatalos oldalán megnézhettek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.











