Constance Jablonski ismét Sonia Rykiel-kampányban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Constance Jablonski francia topmodell számos neves kampányban vett már részt, és szinte az összes neves divatház kifutóján végiglépdelt már. A Sonia Rykiel már másodszor kéri fel kollekciója népszerűsítéséhez az ifjú modellt.
hirdetés
Constance Jablonski karrierje tizenhat évesen vette kezdetét a francia Elite Modell Look versenyen, mely akkor még ugyan nem hozta meg a várva várt sikereket, 2011-ben azonban a models.com internetes oldal szerint már a hatodik legkeresettebb topmodell volt a világon. 2008 óta azonban számos kifutón végigvonulhatott már, Gucci, Burberry, Yves Saint Laurent, Alexander McQueen, csak hogy néhányat említsünk. 2010-ben a Guinness Rekordok könyvébe is bekerült.
Mivel Miss Jablonski a tavaszi/nyári divatbemutatókon pár hét leforgása alatt hetvenkétszer szerepelt a kifutókon, ez évben léphetett először a Victoria’s Secret kifutójára is. A szőke francia modell számos neves kampányt is elkönyvelhetett magának modellkarrierje során. Constance jelenleg is az Estée Lauder egyik arca, illetve többször állt modellt Nine West kampányokhoz. 2011-ben Isabeli Fontanával, Monica Jagaciakkal és Maryna Linchukkal együtt reklámozták a Dolce&Gabbana 2011/12-es őszi/téli kollekcióját.
A Sonia Rykiel divatház nem először kérte fel Constance-t reklámarcnak. Tavaly az őszi/téli szezonban is modellt állt már a kampányukhoz. Most a 2012-es tavaszi/nyári szezonban ismételten őt kérték fel új kollekciójuk népszerűsítésére, melyet a semleges árnyalatok és nőies redők uralnak. A kampányfotókat a híres francia fotós, Cédric Buchet készítette a gyönyörű modellről.

hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











