Tika Sumpter: „Whitney Houston a második anyukám volt”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Whitney Houston hirtelen halála megrázta a sztárvilágot, beleértve Tika Sumptert is, aki a színész-énekesnővel forgatott együtt.
hirdetés
Tika Sumptert különösen mélyen érintette Whitney Houston hirtelen halála, hiszen a színésznő együtt dolgozott a legendával a közelgő Sparkle című filmben, ahol ő játsza Whitney egyik lányát Jordin Sparks és Carmen Egojo mellett.
A Gossip Girl egykori Raina Thorpe-ja elárulta, aznap amikor Whitney elhunyt nem beszélt senkivel egészen az énekesnő megemlékezési patriáig. „Nagyon nehéz nekem erről beszélnem” – mesélte szomorúan, miközben a könnyeivel küszködött – „Pár napja még együtt nevettünk, beszélgettünk. Whitney egy csodálatos nő, mindig is úgy gondoltam rá, mint a második anyukámra.”
„Hihetetlen nagy megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhattam vele, senki sem tudja elképzelni, hogy milyen boldog vagyok, hogy eljátszhattam a lányát” – mesélte Tika, aki még hozzá tette, hogy igen nehéz a vörös szőnyegen mosolyogni, miközben egy ilyen tragédia történt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











