Kováts Vera: „Bármitől be tudok rúgni!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szülei szigora ellenére úgy tűnik, a 17 éves fiatal lány eléggé felelőtlen magatartású. Gyakran bulizik ésaz alkoholt sem veti meg.
hirdetés
A Story Gálán a tavalyi X-Faktor versenyzője, Kováts Vera is megjelent. A lány nagyon jól érezhette magát, és állítások szerint egy-két pohár ital is lecsúszott a torkán.
A máris népszerűvé vált fiatal lány Demes Tamással érkezett a gálára, mert barátja, Baricz Gergő nem tudott megjelenni. Mindenféle italokat és ételeket végigkóstolgattak, mégpedig eléggé felelőtlenül. Vera fehér bort iszogatott a buli elején, ráadásul még koktélt is megengedett magának, ami később talán meg is ártott neki.
Az apukája nagyon szigorú ember, ám egy koktél még szerinte is belefér, csak a lánya ne vigye túlzásba. Ám a tinédzser saját nyilatkozata szerint hanyagolnia kellene az alkoholt, és jobban vigyáznia vele, hiszen már többször is kijátszotta apja bizalmát. „Bármitől be tudok rúgni, ha olyan emberek vannak körülöttem!” – nyilatkozta a Kiskegyednek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.











