Zac Efronnak nem akadály a távolság
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Zac Efronnal a napokban készített interjút a Glamour magazin, amelyben a távkapcsolatról, valamint rossz szokásairól kérdezték.
hirdetés
Habár 2011-ben csak egy filmmel jelentkezett a 24 éves sztár, 2012-ben három új alkotással lepi meg rajongóit. Most a Glamour magazin szerkesztői döntöttek úgy, hogy interjút készítenek a sármos színésszel. Sok téma felmerült, melyek közül az egyik Zac rossz szokásaival foglalkozik. A New Years Eve sztárja örömmel válaszolt a feltett kérdésekre.
„A legrosszabb szokásom, hogy szinte alig veszem észre, hogy csörög a telefonom. Van erre egy remek példám: láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom, de nem néztem meg, és a hangpostámat sem hallgattam le. Aztán végül is lehallgattam, és Michelle Pfeiffer volt aki hívott, és a következő üzenetet hagyta: »Ha vállalod a Szilveszter Éjjel című filmet, akkor én is. Hívj vissza, amint tudsz!« Nagyon kellemetlen volt!”
Zac már több mint egy éve nem él komoly kapcsolatban. A sajtó persze összehozta már több híres színésznővel is, de ezek mind csak pletykának bizonyultak. A magazin kíváncsi volt, hogy Zac szerint lehetséges-e a távkapcsolat.
„Ez sok dologtól függ. Különbözőek vagyunk. Nagy kihívásnak tartom, azonban ha igazán szerelmes vagy, akkor a távolság nem akadály!” – felelte a tinédzserek körében igen népszerű sztár.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











