Új videoklippel jelentkezik Kim Petras
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Pár nappal ezelőtt jelent meg Kim Petras One Piece Of Tape dalának a hivatalos kisfilmje.
hirdetés
Pár éve a média hangos volt a nemátalakító műtétjéről, de nem csak ezért szeretne magáról hallatni. Ezt bizonyítja az is, hogy októberben a Feel It című dalához jelentetett meg egy kisfilmet, azonban 2012-ben is hallat magáról, hiszen január végén mutatta be legújabb kislemezének, a One Piece Of Tape-nek az új videoklipjét is.
A hivatalos videó pár napja került fel az énekesnő YouTube-oldalára, bár már a dal lassan egy éve jelent meg több másik szerzeményével együtt. A szám az ugyanazt a címet viselő, One Piece of Tape című EP-jére került fel.
Egyébként Kim teljes és boldog életet él – immáron lányként. Már első nagy fellépésén is túl van, szóval reméljük, hogy a zenei karrierjéről is olyan sokan fognak beszélni, mint a műtétjéről. De egyet biztosra tudunk, hogy nagyon szereti a rajongóit, ugyanis mindenkinek személyesen ír vissza a közösségi oldalakon, és múltkoriban még az adatlapját is megköszönte a Starityn.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











